Szemed fogságából szabadulni nem tudok

de a fogságból távozni önként sem akarok

Tekinteted Édes, szívembe oly tüzeket csihol

Hogy, annak a legmélyebb zugaiba is elhatol

Belopja magát a sötét magány rejtelmeibe

Elhozza a megnyugvást lelkem félelmeibe

S, mond Édesem, mindezt felém úgy teszed

Hogy eltitkolva fájdalmadhoz emeled kezed

Fáj a szíved, s fáj még valami belül már rég

E tudattól tehetetlen szívem még jobban ég

Meggyógyítalak édes, bár nem lehetek Veled

Szerelmünkből hiszem, e gyógyító csoda ered

Szívem lángokban áll, szemem forrón izzik

Pillantások feléd a szerelem sugallatát viszik

Még néznélek hosszasan, de lopott a pillanat

Éppen elég, hogy lángba hozzon ez idő alatt

Szívem lángol a boldogságom már egekig ér

S eme ég alatt kihajt ezernyi vörös rózsaként

Te ott ülsz a rózsák között, kicsi gyémántom

Távoli ég felé nézve szemed gyönyörét látom

Nincs a Nap alatt, hiszem nékem ennél szebb álom

Ma is meglopva igéző tekinteted perzselve vágyom!